Egy kapcsolat kezdetén a világ leszűkül egy emberre, és ez természetesnek tűnik, hiszen ő most az egész univerzum.
Nem válaszolunk a hívásokra, kihagyjuk a találkozókat, elfelejtjük a születésnapokat, azzal igazolva magunkat, hogy csak nagyon lefoglal minket a szerelem – számol be a tudósítója.
Eltelik egy fél év, egy év, és egy nap azt vesszük észre, hogy rajta kívül senkit sem hívunk. A barátok belefáradtak a várakozásba, megsértődtek, elköltöztek, új cégeket alapítottak, mi pedig egyedül maradtunk a csendben, amit korábban hangok töltöttek be.
Fotó: Pixabay
A pszichológusok „alagúteffektusnak” nevezik, amikor a szenvedély beszűkíti az érzékelést, és minden, ami nem a szerelem tárgyához kapcsolódik, jelentőségét veszti. Ez egy természetes folyamat, de éppen természetessége miatt veszélyes – nem vesszük észre, hogyan veszítjük el a kapcsolatokat.
Amikor egy kapcsolat megreped, és ez szinte mindenkinél így van, nincs kire támaszkodni. Az egyetlen személy, akiért az összes többit feláldozták, az egyetlen fájdalomforrássá válik.
Tanulmányok azt mutatják, hogy azok a párok, akik barátságokat és különálló érdeklődési köröket tartanak fenn, könnyebben és gyorsabban vészelik át a válságokat. Mert vannak más támaszaik, más hangjaik, más nézőpontjaik, amelyek megakadályozzák, hogy megőrüljenek.
Fontos megjegyezni: a szerelemhez nem kell teljesen elutasítani a világot, csak egy helyet kell benne elfoglalni, és ennek a helynek nem kell mindent jelentenie. Ha tartalékrepülőtereket hagyunk magunknak, az nem árulás, hanem bölcsesség, amely megment, ha a fő nem viszi.
Akik tudják, hogyan kell szeretni anélkül, hogy elveszítenék a barátokat, erősebb kapcsolatokat építenek, mert nem fojtják meg a partnerüket a jelenlétükkel. A kiteljesedett életükből jönnek hozzá, nem pedig egy olyan űrből, ahol nincs más, csak ő.
Feliratkozás: 
Olvassa el még
- Miért fontos búcsút venni még a rossz kapcsolatoktól is: lezárási rituálék
- Hogyan vegyük észre, hogy manipulálnak: láthatatlan szálak, amelyek a szívünkön rángatnak
