Egy kapcsolat kezdetén mindent észreveszünk: egy új frizurát, egy fáradt tekintetet, egy kis szomorúságot az ajkak sarkában, és rohanunk a melegségtől.
Emlékszünk arra, hogy milyen kávét szeret reggelente, és milyen párnát kedvel, és ezek az apróságok a szerelem – számol be a tudósítója.
Ahogy telnek az évek, és a figyelem eltompul, már nem vesszük észre a részleteket, mert úgy tűnik, mintha már mindent tudnánk. Nem vesszük észre, hogy a párunk lefogyott, hogy gondjai vannak a munkahelyén, hogy szomorú, egyszerűen azért, mert nem nézzük.
Fotó: Pixabay
A pszichológusok „szokásvakságnak” nevezik ezt az állapotot, amikor az agy erőforrásokat takarít meg, megszűnik rögzíteni az ismerős dolgokat. De ebben a megtakarításban elveszítjük a legfontosabbat – a megszokott szerepek homlokzata mögött élő személyt.
Ha nem vesszük észre az apró dolgokat, akkor megszűnünk törődni, mert a törődés a részletekben él. Abban, hogy észrevesszük a fáradtságot és teát kínálunk, abban, hogy észrevesszük a szomorúságot és csak úgy, kérdés nélkül megölelünk.
A boldog párokról készült tanulmányok azt mutatják: nem nagy gesztusokkal, hanem ezernyi apró figyelmességgel tűnnek ki nap mint nap. Emlékeznek arra, hogy kell-e cukrot tenni, és tudják, hogy mitől érzi rosszul magát a partnerük, és igyekeznek elkerülni.
Ha már nem vesszük észre az apró dolgokat, a partnerünk láthatatlannak érzi magát, mintha radírral kitörölték volna a valóságból. Ez az érzés ijesztőbb, mint bármilyen veszekedés, mert a veszekedésben legalább látnak, ha dühösen is, de legalább látnak.
A szerelem az észrevevés művészete, a változások meglátása, az apróságoknak való örülés és a közös gyász. És aki egyszer abbahagyja a nézést, azt kockáztatja, hogy egy nap rájön, hogy nincs is már kit nézni.
Feliratkozás: 
Olvassa el még
- Miért a hallgatás néha rosszabb, mint a botrány: a csend, amely tönkreteszi a szerelmet
- Miért félünk az igazi intimitástól: egy fal, amelyet saját magunk építettünk téglákból építettünk fel
